

A házigazda Norvégia ellen lépett pályára kedden a Tromsőben zajló női U18-as divízió I-es világbajnokságon a magyar válogatott csapat. Gömöri Csaba együttese tavaly év végén Asiagóban még selejtezőt vívott azért, hogy indulhasson a D1-es vb-n, most pedig már karnyújtásnyira került a feljutáshoz. Sőt, élni is tudott a él a lehetőséggel, hiszen újabb nagyszerű győzelmet aratott, így veretlenül jutott fel az A-csoportba. (icehockey.hu nyomán)
Büszkén jelentjük, hogy a lányok is ProSharp AS1001-es élező gépet használnak!
.jpg)
A Szenzációs Z-Channel most már elérhető úgy a hordozható ProSharp AS 1001 mind a AS 2001-Allpro gépet használó élezők számára plusz költség nélkül. Az új PPD segítségével (Prosharp Performance Dresser) a hagyományos holker mellett a forradalmi Z-Channel holker is elkészíthető.
A PPD eszköz beszerelhető az összes létező AS1001 vagy AS2001 modellekbe. A SkatePalhoz használható Z-Channel hideg gyémánt csiszolókorong is hamarosan elérhető lesz!
A Z-Channel úgy lett kifejlesztve, hogy a dupla élnek köszönhetően jobb tapadást biztosítson, ami elősegíti a stabil haladást valamint fokozza a sebességet. A Z-Channel egy csatornát formáz a penge közepébe, ami olyan érzést kelt, mintha két gyorskorcsolya haladna egymás mellett.
A hagyományos holkerrel általában választani kell a jó tapadás vagy a gyors haladás között. A Z-Channel-lel nincs szükség tovább kompromisszumokra!!!
Az extra belső él kiemelt szerepet játszik koszorúzásnál a tapadásban, a gyors fordulatoknál, mivel a csatorna csökkenti a felületi súrlódást a jég és az penge között.
• Kisebb súrlódás, gyorsabb haladás
• Hatékonyabb teljesítmény (kisebb energiabefektetés) és gyorsabb sebesség
• Jobb tapadás a gyors kanyaroknál és a koszorúzásnál.

Järvenpää, Finnország, a 15 éves játékos Henri Ihander súlyosan megsérült 2010 szeptemberében egy jégkorong mérkőzésen, és megbénult. A baleset merő balszerencse volt, Henri fejjel előre nekicsapódott a palánknak.
A fiatal fiú rehabilitációja már megkezdődött, de akár több évig is eltarthat. A Synapsia Wellness-központ megfelelő környezetet biztosít a rehabilitációhoz, de a rehabilitáció és az eszközök nagyon költségesek.
Ezért a ProSharp úgy döntött, hogy támogatja Henri rehabilitációját azáltal, hogy a képen látható kicsit kevesebb mint egy éves SkatePal-Prot, amelyet bemutató gépnek használtak, árverésre bocsátja. A bevétel teljes egészében Henri rehabilitációs alapjába kerül. A gépet a gyárban teljeskörűen felújították, ezáltal olyan lett mint új korában.
A SkatePal-Pro egyaránt alkalmas jégkorong- és műkorcsolya élezésre. Normál kiskereskedelmi ára 2490, - EUR. A kikiáltási ára csak 1,- EUR volt.
A nyertes ajánlat 1500,- EUR lett !!!
Henri megkezdte a rehabilitációt. A gyógyulás sokkal nehezebb lesz számára, mint a legkeményebb jégkorong edzés. Sok sikert kívánunk Henrinek, hogy a rehabilitáció a lehető leg könyebb és gyorsabb legyen!